1. Nem vagyunk egyenlőek!


2017. április 19. 08:53 | Szerző: Buzsáki Gábor | Hozzászólás: 11 db

Nem vagy egyedül, ha a sok igazságtalanságot látva a világban legszívesebben sírni támadna kedved…

Sajnos olyan világban élünk, ahol látszólag mindenféle teljesítmény nélkül, ostoba és buta emberek jutnak olyan lehetőségekhez, amelyekhez másoknak 3 élet is kevés lenne.

A Földről nézve mindez valóban igazságtalanság, de ha egy kicsit feljebb emelkednénk - mondjuk a Jupiter szintjére, akkor másképp látnánk ezt a dolgot.

Szeretjük magunkat azzal hitegetni, hogy a szabad akaratunkkal mi magunk vagyunk a sorsunk kovácsai. Hogy kitartó és szorgalmas munkával bármit elérhetünk. Klassz szöveg, csak kár hogy nem teljesen igaz.

Ha már a kitartó és szorgalmas munkánál tartunk! Megfigyelted már hogy a világ legsikeresebb emberei rendszerint mire hivatkoznak, - mit említenek meg a sikerük zálogaként? 

A kemény és a kitartó munkát!

Ezzel szemben a sikerük első számú összetevőjéről:
a szerencséről, kevésbé beszélnek. Teljeséggel érthető, amiért nem tesznek róla említést, hiszen ebben az esetben az eredményeiket már nem is annyira maguknak, - a tehetségüknek és a szorgalmuknak, hanem sokkal inkább a SORSNAK tulajdonítanák.
 

Van egy első látszatra rossznak tűnő hírem!

Lehetsz te bármilyen tehetséges, kitartó és szorgalmas, ha mindezekhez nem társul egy csipetnyi szerencse: semmit vagy csak alig valamit érhetsz el. Fogalmazzunk másképp: mindaz amit az életedben eddig elértél, a tehetségeden és a kitartásodon túl a szerencsédnek is köszönheted.

Gondolj csak a házasságodra - a megismerkedésetekre, a munkahelyedre, a kinevezésedre, vagy azokra az esetekre, amikor csodával határos módon megúsztál valamit. 

Ezen események végeredményei kivétel nélkül minden esetben egy parányi szerencsétől függtek. Ha ott és akkor nem kaptál volna a SORSTÓL egy kis löketet (szerencsét), akkor most minden másképp alakult volna. Ugye? 

Vagy nézzük a másik oldalt! Biztos vannak olyan dolgok amiben tehetségesnek érzed magad. Ráadásul a kitartásoddal és a szorgalmaddal sem lenne semmi probléma -  még sem érsz el semmi kimagaslót.

Amint látod, ebben az esetben nem veled van a probléma. A SORSOD nem akarja, hogy az adott dolgot elérd, hogy miatta olyan utak nyíljanak meg előtted, ahol nem kéne lenne. Azaz, senki sem véletlenül van ott, ahol éppen tart. Még azok sem, akiknek a szerencséje miatt a legszívesebben sírni támadna kedvünk.

Tény, hogy nem vagyunk egyenlőek. Hiszen vannak akik óriási egyenleggel érkeztek erre a Földre. Nekik különösebb tehetség, vagy szorgalom sem kell ahhoz, hogy eredményeket érjenek el.

Ha már volt egy "rossz" hírem, akkor legyen 2 nagyon jó is!

Az egyik, hogy a saját kereteinken (sorsunkon) belül elég nagy a mozgásterünk. Vagyis számos olyan dolog áll még előttünk, ahol a tehetségünk és a szorgalmunk mellé némi szerencsét is kapunk.

A másik - és ez az izgalmasabb! - hogy mindenki önmagának akar jót, még a Jupiter is! Azaz vannak dolgok, amit nagyon szeret! S ha a kedvébe járva ezt megadjuk neki, akkor a figyelmességünket szerencsével honorálja.

Azonban van még valami, amiről fontos beszélnünk, mégpedig a VÉR TÖRVÉNYÉRŐL
 

Ajánló:
a témával kapcsolatban további érdekességeket ebben a kiadványban találsz:

 

A Jupiter könyve

 


Belépés a hozzászólások megtekintéséhez »