A Kos egészsége a horoszkópban


2013. november 4. 11:31 | Szerző: Dr. Kovács Imola | Hozzászólás: 4 db

Minden csillagjegynek van érzékeny, „gyenge” pontja, illetve hajlamos bizonyos betegségekre. Testünk minden része, szerve és szervrendszere be van sorolva a megfelelő jegyek és bolygók uralma alá…

Betegség akkor jelenik meg, ha a jegy illetve bolygó által képviselt témát, feladatokat az ember nem tudja megfelelően kezelni, működtetni.

Nézzük az állatövi jegyek sorában első helyen álló Kos jegyét. Kardinális, tüzes jegy, uralkodó bolygója a Mars. Témái az önérvényesítés, kezdeményezés, akarat, agresszió, harag, versenyszellem, harc, szexualitás.


A Kosra jellemző betegségek megjelenhetnek például olyankor, amikor megtagadjuk önérvényesítő képességünket, behódolunk mások akaratának, vagy éppen másokra erőszakoljuk akaratunkat. Elfojtjuk igazi érzéseinket, haragunkat, szexualitásunkat.


A Kos jegy által uralt testrészek és szervek: fej, koponya, agy, állkapocs, arc, homlok, szem, fogak, nyaki verőér.
Uralkodó bolygója a Mars összefüggésbe hozható a vázizomzattal, vérkeringéssel, epével és a mellékvesékkel.

A mellékvesékben termelődik többek közt a férfi nemi hormon és az adrenalin, ami fontos szerepet játszik a szervezet „üss vagy fuss” stressz reakciójában.

Kosra jellemző betegségek: akut és hevesen lezajló betegségek, láz, gyulladások, kimerültség, álmatlanság, fejfájás, fog- és állkapocs problémák, magas vérnyomás, epe problémák, bőrkiütés, ekcéma. arc-és homloküreg-gyulladás, migrén, epilepszia, balesetek, fejsérülések.


Mit tehetnek a Kosok fizikai szinten egészségük megőrzéséért?

Először is elengedhetetlen a rendszeres testmozgás, a felgyülemlett feszültség, energia levezetésére.

Mivel a kos tüzes jegy, ezért jobb, ha elkerüli a forró, csípős ételeket, helyette inkább zöldsalátákat, gyümölcsöket, hideg italokat fogyaszt.

Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás, ugyanúgy, mint a szembenálló jegynek, a mérlegnek.

A cukor és koffein elhagyása is előnyös, hiszen ezek az anyagok jelentős mennyiségű adrenalin termelődésére késztetik a szervezetet, ami tartósan egyfajta túlpörgött állapotot idéz elő, ami a Kosnak a legkevésbé sem hiányzik.

Gyógynövények közül segíthet a gyulladáscsökkentő kamillatea, a nyugtató hatású macskagyökér, álmatlanság és idegesség kezelésére, és borsmenta, a fejfájás enyhítésére.

Horoszkópunkból kiderül, hogy az élet, mely területén szükséges megfelelően kezelni Kos energiáinkat, kiállni magunkért, kezdeményezni, vállalni akaratunkat, persze anélkül, hogy átesnénk a ló túloldalára.

Ha például sokat fáj a fejünk, érdemes megnézni, hogy áll-e bolygónk ebben a jegyben, melyik házunk kezdődik a Kos jegyében, illetve melyik házban áll a Marsunk. Azokon a területeken lehet, hogy akad rendezni valónk…


Dr. Kovács Imola



Belépés a hozzászólások megtekintéséhez »