Az uzsorás
Naivság lenne azt gondolni, hogy az élet INGYEN adja az ajándékait. Bizony komoly vizsgának kell megfelelned ahhoz, hogy az ajándékaid többségét megtarthasd. Lássuk mire kell figyelned!
![](/Aril2/uploads/article_leads//463.jpg)
Egy Japán mondás szerint azért fizetjük a legtöbbet, amit ingyen kapunk. Példaként gondolj a lottónyertesekre!
A lottónyertesek közel 70%-a, 7 éven belül a teljes nyereményét elveszíti (az a bizonyos Szaturnuszi 7 év!) A megpróbáltatásaiknak ezzel még nincs vége, ugyanis ezek az emberek a nyereményük teljes elvesztése után - rosszabbul élnek, mint a nyereményük előtt. Szerintem már sejted ki lehet a háttérben, ki lehet az élet uzsorása…
Valóban a Jupiter, akinek ajándékaiért NEM KELL MEGDOLGOZNUNK. Amikor eljön az idő, egyszerűen csak megkapjuk. Minél nagyobbat kapunk, annál jobban érezzük, hogy sérthetetlenek vagyunk, hogy az égiek a kezükben hordoznak. Kulcsmomentum ez, hiszen ekkor köttetik meg a szerződés köztünk és az élet uzsorása között.
A Jupiter egyetlen dologra kíváncsi - s ezért is köt velünk szerződést - hogy az ajándékai hatására mennyire tudunk emberek maradni.
Ha nem akarunk hozzá hasonlóan “Istenek” lenni, azaz emberek maradunk - úgy megtarthatjuk az ajándékait. Ha viszont úgy érezzük, hogy hozzá hasonlóan mi is Istenek vagyunk, hamar a Földön - vagyis a pincében találjuk magunkat. Ebben az esetben a büntetése, vagyis az ajándékaiért a kamat: a soha vissza nem térő szép emlékek lesznek.
Ha egy kicsit már járatos vagy az Asztrológiában, akkor tudod, hogy a Szaturnusz és a Jupiter hatása szinte ugyanaz, csak éppen fordítva. A Szaturnusz előbb leckéztet, utána jutalmaz, míg a Jupiter előbb jutalmaz, utána leckéztet.
Az élet érdekes. Rettegünk a Szaturnusztól, holott ő a jobb, közben reménykedünk a Jupiterben, aki a gatyánkat is leveszi rólunk - ha az ajándékaira méltatlanok vagyunk.
AMIRE ÉRDEMES FIGYELNED!
Minden ajándék, amiért nem kellett megdolgoznod: Jupiteri. Ezeket a dolgokat és legyen szó a legapróbbról, nem azért kapod mert jár neked, hanem azért, hogy megtanuld MEGBECSÜLNI. Ha sikerül, akkor megtarthatod. Ha nem, akkor még azt is elveszíted, amit mástól kaptál.
A JUPITER ajándékait így tarthatod meg:
- ne akarj “Isten” lenni
- becsüd meg amid van, s amit kaptál
Mindeközben egy pillanatig se feledd: ebben a világban a tudás és a tapasztalat a tied. Az összes többi mulandó. Ezt minél inkább elfogadod, annál inkább megtarthatod…
.. a mulandót.
Belépés a hozzászólások megtekintéséhez »