A 4. szakasz


2020. május 13. 11:11 | Szerző: Buzsáki Gábor | Hozzászólás: 8 db

Emlékszel? Világszerte arról szóltak a hírek, hogy nyárnál korábban ne nagyon számítsunk a korlátozások feloldására. Mi már akkor tudtuk, hogy ez hamarabb, már májusban bekövetkezik...

Szavunk nem lehet. Eddig minden úgy történt, ahogyan azt a bolygók előrejelezték. Ahogy sejteni lehetett, az április 25-én hátráló mozgásba váltó - azaz pihenőre térő Plútó erejét vesztette. Mi sem bizonyította ezt jobban, minthogy attól kezdve sorra jelentették be az országok a különböző könnyítéseket.

A Szaturnusz hétfői, a Jupiter holnapi pihenőre térésével most újabb állomáshoz érkeztünk. Ebben a szakaszban az élet szépen lassan elkezd újraindulni. Félte ne értsd! Nem arról van szó, hogy az álomba szenderülve erejét vesztett Plútó, Szaturnusz és Jupiter mellett a vírus most majd jól eltűnik. Inkább arról, hogy hétről-hétre egyre jobban kiismerjük, s mindaddig amíg le nem győzzük, megtanulunk vele együtt élni. Másképp fogalmazva: ebben a 4. szakaszban minden eddiginél bátrabban szállunk szembe a Koronavírussal. Persze ettől még lesznek nagyobb kilengések (lásd Oroszország vagy Afrika), de összeségében nézve a vírussal folytatott küzdelmünkben most mi leszünk felül, szeptember 13-ig biztosan! Hogy utána mi lesz, az majd menet közben kialakul.

 

Ha eddig esetleg kétségeid voltak...

Nyilas jellegünk miatt Magyarország a Jupiter legkisebb gyermeke. S mint ilyen, egyfelől kedvenc, másfelől meglehetősen szerencsés. Ahogy arról már korábban sokszor és más események kapcsán beszéltünk: a negatív világesemények minket sem kerülnek el, viszont a Jupiter védőszárnyának köszönhetően, ezek az események kisebb mértékben és következményekkel érnek bennünket. A vírussal kapcsolatban ezt most élőben is megtapasztalhattad. (Csak a ló ne szálljon el velünk... akarom mondani a Kentaur. Mert azt bünti nélkül nem úsznánk meg, bármennyire is szeret bennünket a Jupiter!)

A lényeg: hidd el tényleg szerencsések vagyunk, egy igazi túlélő nemzet! Ahogy azt is, hogy a Jupiter védőszárnya nem csak az országunkat, hanem téged is oltalmazz.

 

Szóval,
az élet szépen lassan beindul. A világ, s benne az egyéni sorsok - szeptemberig időt és lehetőséget kapnak arra, hogy a leckéből tanuljanak.

 

A soron következő szakasz július 2-án kezdődik, amikor is a hátráló mozgásban lévő Szaturnusz visszalép a Bak jegyébe. Bár néhányan tartanak a visszalépésétől, hovatovább "szörnyű" dolgokat vizionálnak. Véleményem szerint semmi ilyen nem lesz. Szerintem ekkor kezdődik a szeptember 13. utáni időszak csendes előkészítése. Vagyis ebben az időszakban világmegváltó eseményekre nem kell számítanod. Ugyanakkor érdemes lesz figyelned az apró jelekre, mert azok fogják meghatározni a szeptemberi folytatást.

 

ui: felvetődhet benned a kérdés: Ha az Asztrológia ennyire jó, akkor miért nem mondja meg kerek-perec, hogy mi lesz? Miért menet közben alakulnak a dolgok?

Az Asztrológia valóban napra pontosan képes meghatározni az életünkben előforduló állomásokat, sőt még azt is, hogy az adott állomáson végeredményként mi vár ránk. De, hogy az egyes állomásokon pontosan milyen események történnek, azok menet közben alakulnak ki.
Egyébként a bolygók roppant bölcsek és rendesek. A szabad akarat illúzióját fenntartva folyamatosan esélyt és lehetőséget adnak arra, hogy menet közben tanuljunk és ha kell korrigáljunk. Ahogy korrigálunk, ők is változtatnak. No nem a végeredményben, hanem az út vonatkozásában, - ahogyan elérjük azt, ami így is úgy is meg van írva. A jelen helyzetünkre vonatkoztatva: a SORS megtette az első lépéseket. Kiváltott valamit (Koronavírus), aminek segítségével rákényszerít bennünket arra, hogy megváltoztassuk azt ami már nem, - vagy rosszul működik. A labda most nálunk pattog. Azaz most rajtunk a sor, hogy a történésekre reagáljunk, amit július és szeptember között meg is teszünk. A válaszunktól függ, hogy szeptember után mit lép majd a SORS. Ne feledd, hogy a SORS számára a cél továbbra is változatlan: a gazdaság megváltoztatása. Az út viszont a válaszainktól függ. Ugyanez érvényes a saját életünk eseményeire is. Vagyis a perecet az Asztrológia tökéletes pontosággal képes meghatározni. Kerekké tenni - a "szabad akarat" miatt, csak menet közben tudja.

 


Belépés a hozzászólások megtekintéséhez »