Neked szól ez az "évindító csomag", ha a 2018-as évhez őszinte és érthető tanácsokat, a céljaidhoz pedig egész évben tartó motivációt szeretnél:

 

Személyre szóló tanácsok egy fordulatos évhez...


vélemény

 

Mire lehet használni?

A HATÁSNAPTÁR segítségével a 2018-as évet tudod minden életterületedre vonatkozóan megtervezni. Általa tudni fogod, hogy mikor, melyik életterületeden kapsz a “sorstól” zöld, vagy akár óvatosságra intő - piros lámpát.

A “lámpák” figyelembevételével a nehézségeid többségét kerülheted el, illetve a céljaid tudod időzíteni, s így a lehetőségeid kihasználni.

Ráadásul a piros lámpák még erőt is adnak, hiszen ha tudod, hogy az adott életterületeden egy-egy ilyen szakasz meddig tart, akkor azt könnyebben elviseled. Az idei kiadvány azonban még ennél is több lett: többek között egy új, KÉK színnel jelölt SORSFORDÍTÓ hatással - ezzel is pontosabbá téve az előrejelzéseket. 

A hatásnaptár mellé járó LEHETŐSÉG TERVEZŐ és VARÁZSNAPLÓ sokak szerint jobb mint maga a naptár! Az idei újabb 2 HATÁSFOKOZÓ módszerrel egészült ki, hogy az életed egyik legkedvesebb kincse legyen! (A Varázsnapló használatával nem kell várnod 2018-ig. Azonnal használatba veheted!)


FONTOS! A naptárt és a Varázsnaplót akkor is tudod használni, ha nem ismered a születésed percre pontos időpontját! A kiadványok úgy lettek felépítve, hogy asztrológiai tudás nélkül is használni tudd. 

Vélemény 2

 

Mennyibe kerül?
Vajon mennyit érne neked, ha a tavalyinál sikeresebb és boldogabb évet zárnál?
A 6.900 Ft-os bevezető árnál valószínűleg többet!
(Tagoknak, december 28-ig kedvezményes áron: 5.450 Ftl!)

Nos, a befektetésed önmagadba, vagyis a Hatásnaptár és a benne lévő Lehetőség tervező és Varázsnapló ára alig kerül többe 5 doboz cigaretta áránál. Ráadásul VIP tagként a szokásos, az Asztropatika korábbi feliratkozójaként pedig meglepetés kedvezménnyel rendelheted meg! Viszont...


.. elég csak egyet!
Mivel a kiadványban lévő naptár egyénileg alakítható, így NEM KELL a családtagjaidnak külön megrendelned!
A kinyomtatható, tárcában is hordható kis naptárt ők is használhatják, akárcsak a varázsnaplót!
Az e-könyvek segítségével mindkettő használatát percek alatt elmagyarázhatod nekik, hogy hozzád hasonlóan ők is
a lehető legtöbbet profitálják a 2018-as évből. Vagyis elég, ha a családod számára csak egyet rendelsz!
És ez még nem minden...

Nem jött be GARANCIA
"Nem jött be!" GARANCIA
Ha úgy érzed, hogy a naptárban lévő tanácsok és a tervező nem váltak a hasznodra, úgy 1 éven belül jelezd felém, és én kérdés nélkül visszafizetem az árát. 


Hiszek benned mert tudom, hogy minden tudás és képesség amire csak az életedben szükség van, jelen pillanatban is ott rejlik benned. Ez az egyedülálló évindító kiadvány a benned rejlő értékeket ébreszti fel, hogy általuk valóra váltsd a 2018-ra kitűzött céljaid, vagy még annál is többet...

 


Ha úgy döntesz,
hogy bizalmat szavazol a Naptár és a Varázsnapló ébresztő erejének, akkor töltsd ki a megrendelő lapot és rendeld meg önmagadnak és a családodnak:

 

 

Megrendelés

1. Töltsd ki és küld el az alábbi megrendelőlapot

2. Megrendelésed visszaigazoló levelében részletesen tájékoztatlak a fizetési módokról

 

Felhasználói adataid:

Hogyan szeretnéd kifizetni a megrendelésed?

Átutalással vagy postai befizetéssel

(Megrendelésed véglegesítése után e-mailben küldöm az átutaláshoz vagy a befizetéshez szükséges adatokat.)

- áfás számlát kérek:

Bankkártyával

(Megrendelésed véglegesítése után átirányítalak a Bank oldalára, ahol megjelenik a díjbekérő számlád, melyet azonnal és biztonságosan kifizethetsz. Ebben az esetben a megrendelésed néhány percen belül megkapod!)


Ebben az évben 2018:
Normál ára: 6.900 Ft
Tagoknak: 5.450 Ft


 

"A megrendelés feltételeit megismertem és elfogadom!"


Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak az irányadók. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik.

Megrendelésedtől 15 napon belül, mindenféle további kötelezettség nélkül elállhatsz!


Ez az évről-évre megjelenő páros egy kinyomtatható kis papírlapról, és egy "VARÁZSNAPLÓRÓL" szól. Amit viszont tartalmaznak, az 2018-ban és még azután is a legnagyobb segítségedre lesz! Az idei Hatásnaptár több újdonságot is tartalmaz. Például egy új, KÉK színnel jelölt sorsfordító hatást is! 

Minden jegy számára AJÁNLOTT!

 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -


2 az 1-ben

A könnyebb átláthatóság miatt, s hogy mindkettő AZONNAL kéznél legyen, a Hatásnaptár és a Varázsnapló egy kiadványba került!

 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -


Ha nem jönne be...

"Ha úgy érzed, hogy a naptárban lévő tanácsok és a tervező nem váltak a hasznodra, úgy 1 éven belül jelezd felém, és Én kérdés nélkül visszafizetem az árát!"

Buzsáki Gábor
a szerző

 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

GYAKORI KÉRDÉSEK:


Milyen program szükséges az e-könyv megnyitásához?
Az e-könyveket: pdf, kindle, iBooks és Nook formátumban kapod meg. Segítséget a megnyitásukhoz, az anyagot tartalmazó emailben találsz!
 
Külföldről is megrendelhetem?
Bankkártyával külföldről is fizethetsz. Ha az átutalást választod, úgy a külföldről történő utaláshoz szükséges adatokat a megrendelésed visszaigazoló levelében találod!


Újratelepítés vagy az anyag elvesztése esetén újra meg kell vásárolnom?
NEM! Kérésedre az e-könyveket bármikor a rendelkezésedre bocsátom. Ugyanakkor az oldalra belépve, a lap tetején lévő MEGRENDELÉSEIM menüpontra kattintva bármikor letöltheted a korábbi megrendeléseidet!
 

 

 

 

 

 

 

 

Mi történik a megrendelés után?

Bankkártyával történő fizetés esetén a megrendelésed és a számlát, néhány percen belül megkapod! 

Átutalással vagy postai befizetéssel történi fizetés esetén:

1. Megrendelésed követően néhány percen belül egy visszaigazoló e-mailt küldök, melyben megismétlem a megrendelésed adatait, továbbá részletesen tájékoztatlak a fizetési módokról.

2. Az összeg beérkezése után, azonnal elküldöm neked a letölthető kiadványt - egyúttal aktiválom a VIP tagságod (ha még nem vagy VIP tag.)

Hogyan történik a számlázás?
Jelen kiadvány megrendeléséről, időbélyegzővel ellátott ÁFÁS számla vagy NYUGTA kerül kiállításra.

A számlázási adatok megadása esetén:
a pdf. formátumban letölthető (és kinyomtatható) SZÁMLA linkjét, a kiadványt tartalmazó levélben küldöm!

Számlázási adatok hiányában:
a szolgáltatásról kiállított NYUGTA nem kerül automatikus elküldésre, ellenben megőrzésre igen! Kérésedre a kiállított NYUGTÁT, levelezési címed megadása után a címedre postázom!

További kérdésed van?
Kattints ide, örömmel a segítségedre leszünk!