|
Jelenleg itt vagy: Kezdőlap > Asztrológia blog
Magyarország: Nyilas ország! Miért is?
2010.07.09.
A megannyi történelmi esemény közül, néhányan István király szentté avatásának (augusztus 20.), míg mások a Köztársaság kikiáltásának (október 23.) napjával próbálják azonosítani Magyarország “születési” képletét. Mindannyian tévednek...
Az Asztrológia földközpontú tudomány, azaz a születési képletek közepén a Föld áll, pontosabban a Föld azon pontja, ahol a születés történt. Még egy olyan kis ország, mint Magyarország esetében sem mindegy, hogy valaki ugyanabban a pillanatban Szegeden, vagy éppen Sopronban született. A néhány száz kilométernyi eltérés, már több foknyi eltérést eredményez a születési képletekben.
Egy példa:
Tételezzük fel, hogy 2010.07.09.-én 19 óra 15 perckor Szegeden és Sopronban is születik egy-egy gyermek. Születési képleteik alapján a Szegeden született gyermeknek BAK, míg a Sopronban született gyermeknek NYILAS Aszcendense lesz. (Képzeld csak el, mekkora eltérések vannak, egy sokkal nagyobb ország esetében.)
Vagyis a “születési hely” nagy kiterjedése miatt, NEM LEHET egy országra születési képletet felállítani! Kétségtelen azonban, hogy a különböző népcsoportokat (országokat) bizonyos tulajdonságok jellemzik. Ezeket a tulajdonságokat ha “születési képlethez” nem is, - földrajzi elhelyezkedésük alapján, állatövi jegyekhez mindenképpen besorolhatjuk... 
Erre elsőként egyébként Ptolemaiosz jött rá. Az Ő elhíresült világtérképén a mai Magyarország területe: Nyilas országként van feltüntetve. De... felejtsük el Ptolemaiosz térképét! Nem azért, mert rossz lenne, egyszerűen csak azért, mert az országok állatövi besorolására van egy biztosabb módszer is. Mégpedig az adott ország viselkedésének megfigyelése.
Igaz, ebben a tekintetben nincs könnyű dolgunk, hiszen a különböző médiákban, így a (tan)könyvekben elérhető állatövi meghatározások, a legtöbb esetben csupán csak általánosságok. Szorgalmas, becsületes, hűséges, hogy csak néhányat említsünk. A mélyen rejlő, de kimondottan az adott jegyre jellemző tulajdonságokhoz, már némi tapasztalat is szükséges. (A végén majd látni fogod: kik azok, akik a legkifinomultabb tapasztalatokkal rendelkeznek!)
Nos, az alábbi meghatározások alapján Ptolemaiosz nem tévedett, Magyarország valóban NYILAS ország!
A Nyilas emberekre kifejezetten jellemző a ciklikus életút: vagyis a jó gyermekkort, rendszerint egy terhekkel teli felnőttkor, majd pedig egy gondtalan időskor követi...
Magyarország történelmét nézve, a “jó gyermekkor” Mátyás királlyal le is zárult. A terhekkel teli felnőttkort pedig, jelenleg is éljük. (Ez azonban azt jelenti, hogy 2012-ben nem lesz világvége, hiszen még unokáinkra vár egy gondtalan időskor!)
Tüzes jegyként a Nyilas, nem kifejezetten társas típus. Kapcsolataiban elsősorban a haverok és a barátok iránti megfelelés kap főszerepet...
Ez az a tulajdonságunk, amelyet a szomszéd országok a legkevésbé tudnak elfogadni, s ebből ered az is, hogy mi magyarok kevésbé vagyunk összetartók. A haverok és barátok iránti lojalitásunk pedig odáig megy, hogy sokszor nem is az számít, hogy mit tudunk, hanem az, hogy kit ismerünk.
A Nyilas örök fiatalossága: a szellemi képességeiben, és persze a szépségében is megmutatkozik...
Ötletek gyártásában (innováció), ebből következően a számunkra legkönnyebb utak megtalálásában valószínűleg világelsők vagyunk! (Tudósaink, feltalálóink mindig is óriási szellemi értéket képviseltek.) Az, hogy szépek vagyunk? Nem kérdés! Akik gyakran járnak külföldre, maguk is tapasztalhatják: Magyarország kifejezetten szép ország! És akkor a nőkről még nem is beszéltünk.
A még meg nem történt dolgot, valóságnak hinni, - vagyis előre inni a medve bőrére, talán a Nyilasok egyik legjellemzőbb tulajdonsága...
Történelmünket nézve, számtalan példát említhetnénk. De ide tartozik az is, amikor a dolgokat felnagyítjuk és mindenféle alátámasztás nélkül, farkasért kiáltunk. Ugye ismerős? (Az eladósodásra való hajlamunk is pontosan ebből ered! Sajnos ezt a Bankok is tudják, ezért is sóznak ránk bármit, könnyedén...)
Szerencsejáték, alkohol, székletrekedés (vagy hasmenés) mind mind a Nyilas uralkodó bolygójának: a Jupiternek hatásai...
A hit, hogy nyerhetünk, hogy az életünk egy szerencsés fordulat következtében gyökeresen megváltozik: a Jupiter miatt alaptulajdonságunk! Talán ezért is van az országban több játékterem, mint könyvtár. Sajnos kocsmából is ugyanannyi van, - így már említeni is felesleges, miért is állunk alkoholfogyasztásban a dobogón.
Bármilyen furcsán hangzik, egy ország állatövi besorolását leginkább a multinacionális cégek ismerik! Pontosan tudják, hogy mely országban, mit lehet eladni.
Egy-egy ország állatövi besorolásának meghatározásához ezért elegendő csak a reklámokat végignézni. Mivel Magyarország Nyilas ország, a reklámokban többnyire nem is látunk mást, csak...
- visszautasíthatatlan hiteleket, - online casinokat, - alkoholt és persze hashajtót. Csupán azért, mert Nyilas országként, - ezekre vevők vagyunk! Ráadásként egy érdekesség... Tudtad, hogy a Nyilaskeresztes párt elnevezése is, az ország állatövi besorolásából eredt?


Ha úgy gondolod...
...hogy a jelen bejegyzés hasznos lehet a barátaidnak
vagy az ismerősednek, akkor kérlek:
Egyetértesz? Tiltakozol?
Kattints ide, és szólj hozzá Te is!

Hozzászólások:
Ilona - 2010.07.09 15:40 Telitalálat.... Kedves Gábor - amit leírtál telitalálat. Nagyon találó a jellemzésünk, a körülményeink és az ahogy kihasználnak bennünket - az visz mindent.
De mi a megoldás? Vagy örök időkre erre vagyunk kárhoztatva?
Éva - 2010.07.09 16:08 oké de Itt csak a negatív dolgok kerültek felsorolásra, a nyilasnak azért vannak pozitív tulajdonságai is ne feledjük. B.Gábor - 2010.07.09 17:56 Azért pozitív dolgok is...
Például a szellemiség vagy a szépség. A pozitív tulajdonságainkkal az a baj, hogy Nyilas ország lakóiként a “zsebünkben érezzük”. Vagyis annyira természetesnek vesszük ezen tulajdonságainkat, hogy szinte tudomást sem veszünk róluk...
Te sem vetted észre a szellemiséget és a szépséget! Igaz?
Csilla - 2010.07.09 18:01 Csilla ...és a gondolatnak teremtő ereje van!
Ezért nem ártana, ha ezen az oldalon legalább a pozítvumok részesednének előnyben...!
Főleg, ami a jövönket illeti...-) Zoltán - 2010.07.09 18:03 zozo és MI a válasz?
Miért nyilas...milyen számitások,elemzések miatt? B.Gábor - 2010.07.09 18:20 Válaszok Csillának:
Ami a jövőnket illeti, szerintem igencsak reménytelinek tűnik az, hogy még vár ránk egy gondtalan időskor... Egyébként ez valószínűleg a ritka jó termőföldjeink, illetve a vízkincsünk miatt következik majd be!
Zoltánnak:
Jelen bejegyzés nem a számítások oldaláról próbálta megközelíteni a választ. Csak játékosan, a reklámok oldaláról...
Csilla - 2010.07.09 18:46 Csilla-folytatás Szia Gábor!
Én más megközelítésből nézem az eseményeket,ezért másképp látom!
Szerintem a Szellemi tudásunk miatt fogunk kiemelkedni.....
El tudod képzelni azt, hogy Magyarország lesz a Világ szellemi iskoláinak fellegvára?!
Mert Én eltudom képzelni....-) B.Gábor - 2010.07.09 19:04 Igazad van Csilla!
Látod Én is beleestem a hibába, hogy figyelmen kívül hagytam a szellemiséget! Pedig avval is számolnunk kell. Tökéletesen igazad van. Minden esélyünk megvan egy ilyen irányú kitörésre is!
Csilla - 2010.07.09 19:26 Csilla-folytatás A Rövidzárlatnak oka volt...-)
Tudod Magyarország nem bérrabszolgának született...ezt jól tudják akik hitelekkel szúrták ki a szemünket, nem véletlen, hogy az oktatásunkat is sárba akarták taposni.
Mi nem fizikai munkások vagyunk, hanem szellemi emberek!
Gondolom az a mondás nem újdonság ami úgy szól....A tudás ...hatalom
Úgye így már érthető a Mátyás utáni évszázadok gyötrelme...és talán egy kicsit így már az is érthető, hogy Mátyás miért hagyott ránk akkora hatalmas szellemi gazdagságot....Lásd Kódex és stb...-) Csilla - 2010.07.09 19:59 Egy másik Csilla... :-) A bejegyzés nagyon találó,Gábornak külön köszönet érte!
A Csilla hozzászólására reagálnék- Magyarország a világ szellemi fellegvárává válhat-ezek tények,a Föld szívcsakrája nálunk helyezkedik el ez már maga után vonja a nehezebb sorsot vagyis a magasabb frekvencián működő népcsoportot,minket magyarokat.
Pozitív gondolkodás-hát...ez azért megy nehezen a magyarnak mert sokat vesztett a gyökereinél és sok népnek fájt/fáj a foga még mai napig is erre az értékes piciny földünkre.Azt hogy szellemileg mit tudunk tanítani a világnak-majd kiderül...nem leszünk a világ kedvencei az átalakulási folyamatban ezt mindenki tisztán látja.Az ember legrosszabb tulajdonsága az álandóság és a kényelemszeretett....nehezen változtattnak...ez valóban kőkemény munka lesz,ide összetartásra lesz szükség-RÁM SZÁMÍTHATTOK! Csilla - 2010.07.09 20:06 Csilla-folytatás Kedves Másik Csilla!
Azt hiszem a folyamat elkezdödőtt....lásd Miskolc és környéke...-:)
Judit - 2010.07.09 20:20 Nyilas Gábor!
szerinted egy Nyilas csillagjegyű Nyilas országban tud inkább boldogulni vagy jobb ha más országokban próbál szerencsét, ennyi rossz tulajdonság összetalálkozása mennyire jó vagy rossz vagy ennek nincs jelentősége?
Jutka Veronika - 2010.07.09 20:53 csak így tovább Nagyon tetszett a beszélgetésetek Teca - 2010.07.09 21:00 Nem semmi Sziasztok!
A Nyilas ország elnevezésünkről tudtam, de a Nyilaskeresztespártéról nem Ezen el lehet gondolkodni és űjra végig vezetni ezt a történelmi szálat, és más a kép amit alkottam.Érdekes
Köszike.Szép estét mindenkinek.Teca Éva - 2010.07.09 21:41 crystaleva Kedves Gábor!
Nagyon tetszik az irásod! Görögországban élek és nagyon kiváncsi lennék, hogy az országot melyik jegyhez sorolják? Az általam megismert karakterük alapján leginkább az Ikreket tudom elképzelni, bár nagyon kötődnek a vizhez, a tengerhez, ezért talán Rák vagy Halak jegy is elképzelhető csekély asztrológiai ismeretem alapján.Az Ikreket a politikai müsorokban megismert szócsaták alapján gondolnám...
Jó nyomon járok? B.Gábor - 2010.07.09 23:16 Válaszok
Juditnak:
A távolt fürkésző Nyilas, kifejezetten jól érzi magát külföldön, itthon azonban jobban! Természetesen a Nyilasoknak nem csak negatív tulajdonságaik vannak, hanem nagyon sok pozitív is, amelyek végeredményben biztosítják számukra a hazai pálya adta előnyöket. Vagyis a Nap és az ország jegyének azonossága előnyt jelent! Határoktól függetlenül ezért van az, hogy az Oroszlán jellegű emberek szeretik Olaszországot (Oroszlán ország), a Vízöntők Oroszországot (Vízöntő ország), a Skorpiók az arab világ országait, a Mérlegek Kínát, az Ikrek Amerikát és még sorolhatnánk...
Évának:
Görögország, feltehetően Bak ország! Ezért is érintette őket kiemeltebben a Plútó jegyváltása. Görögországban jelenleg a Bak jegyében lévő Plútó hatásai érvényesülnek, azaz meghal a régi, hogy helyette egy új, de jobb születhessen. A vízzel kapcsolatban egyébként jó nyomon jártál... A Bak jegyével szemben ugyanis a vízért felelős Rák található. Asztrológiában a Mérleghinta effektus érvényesül, azaz a szemben lévő jegy hatásai is érvényesülnek... Ezért szeretik a vizet, s a hegyeket. Őket pedig a Bak jellegű (Aszcendens, Nap vagy a Hold a Bak jegyében) emberek.
Edit - 2010.07.09 23:31 Tudtátok? Ha a tüzes jegyeknek társadalmi rangot adunk, akkor az Orosztán a király, a Kos a hadvezér és a Nyilas a pap.
Igen, a Nyilasra jellemző a szellemiség, mégpedig igen emelkedett szellemiség. A megvalósítás már döcög.
Talán ezért mondják, hogy a Nyilas a Napot célozza meg a nyilával, de csak a Holdat éri el?
Jól látom? Valóban kimaradt a jellemzésből, hogy LOVAS nemzet vagyunk? B.Gábor - 2010.07.09 23:46 Valóban kimaradt!
A lovas nemzet is a Nyilas jellegünk miatt van. Az ötleteink megvalósítása pedig pont a velünk szemben lévő Ikrek miatt döcög (ötletekben vagyis innovációban viszont nagyon jók vagyunk!)... Igaz, az Ikreknek köszönhetően oly szép a nyelvünk! Talán nincs is a világon még egy ilyen gazdag szókinccsel rendelkező nyelv.
pancus - 2010.07.10 10:49 Hát, nem is tudom.... A Nyilas jegy jellemzője az optimizmus és a jövő felé fordulás. Mintha ránk épp az ellenkezője illene :) marietta - 2010.07.11 22:25 oroszlán Szia Gábor!
Én oroszlán vagyok, rák ac. esl és nyilas felszálló hcsp vel, mérleg holddal. és ráadásul rák szaturnusszal, mégis tartósan nagyon rosszul érzem magam az országban. Mindenféle értelemben. Emberileg és földrajzilag is.
Éltem Angliában és Tokióban is, és mindenhol sokkal inkább jól éreztem magam, simán tudtam irányitani az életem. Itt mindig falakba és maradiságba ütközöm.
Ez miért lehet? Beszélnél nekem kicsit erről?
Andrea - 2010.07.12 10:26 :) Kedves Gábor - nem győztél meg :) De ez a különbség mindig is megvolt az elméleti (hagyományos) és a működő asztrológia között. Sajnos. (Mint ahogyan a közúti vezetés is más, mint a kreszkönyvek leírásai... - hogy a te hasonlatoddal éljek) Akkor lesz jó, ha a kettő kiegészíti egymást, és nem ellenfeszül a másiknak. :) János - 2010.07.12 10:38 ? Kedves Pancus, én személy szerint látom az optimizmust sok esetben. gondolj bele minden futball vb vagy eb selejtező előtt, hogy állnak hozzá a magyarok, mindenki azt mondja, na majd most kijutunk. választások előtt is általában érzékelni a jövőbe vetett bizalmat, az más kérdés, hogy mindig olyan önző és gyatra vezetők kerülnek hatalomra, hogy ez a bizalom hamarosan letörik.
Kedves Gábor! Említetted írásodban a 2012, hogy nem lesz világ vége. én se hiszem hogy lesz, de érdekelne, hogy várható valamiféle fordulat a Föld életében, vagy ez valamiért csak egy túlmisztifikált dátum? Vagy egyszerűen csak véget ér valami kozmikus ciklus, és kezdődik egy másik, mint ahogy azt a maya naptárral kapcsolatban felvetik. nem említették a mayák sehol, hogy vége a világnak, csak nekik akkor véget ér egy időszámítási ciklusuk, a következőt pedig nem kezdték el. Üdv! Jani Szilvia - 2010.07.12 11:26 János felvetése Üdv!
Nagyon érdekes kis fórum alakult a cikk kapcsán, s nagyon sok elgondolkodtató kérdés merült fel. Leginkább János 2012-es felvetése érdekel...
Világvégét már sokan, jósoltak, sok időpontra. Viszont ez nem megy csak úgy. Így engem is érdekelne Gábor, hogy mit válaszolsz erre a felvetésre?
Köszi. sz. B.Gábor - 2010.07.12 12:11 Válaszok
Pancusnak:
Lásd János válaszát! Amikor egy meg nem történt dolgot, valóságként kezelünk, főleg amikor előre iszunk a medve bőrére... nos, akkor optimisták vagyunk. Nem kicsit...
Mariettának:
Esetedben a “gond”, valószínűleg a harmóniát kereső Mérleg Holdaddal van. (Képletünkben a Hold szimbolizálja az otthont, sok esetben azt a földet, országot, ahol jól érezzük vagy éreznénk magunkat.). Magyarországon nem érzi jól magát...
Andreának:
Nem is szabad velem egyetérteni! Az Asztrológia megfigyeléseken és tapasztalatokon alapuló tudomány. Én megfigyeltem valamit, s Te is. Könnyen lehet, hogy a Te megfigyelésed a helyes. Ptolemaiosztól függetlenül Én úgy gondolom, hogy a mai pénzközpontú világban, ahol a multinacionális cégek egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják meg növelni a profitjukat (asztrológusokat is alkalmaznak!), könnyen feltérképezhetjük egy-egy ország általuk meghatározott jellemrajzát. El sem hinnéd, mi másra használják még, az Asztrológiában rejlő lehetőségeket...
Jánosnak és Szilviának:
A 2012, egy igen érdekes téma, s erre több bejegyzésben még visszatérünk.
Elöljáróban: nagyon sok dologban a sötétben tapogatozunk. Vagyis vannak dolgok, amihez még “butácskák” vagyunk. (Könnyen lehet, hogy ez is egy ilyen.) Mindenesetre minden kornak megvolt az a sajátossága, amikor a benne élők utolsónak érezték magukat... vagyis azt gondolták, hogy velük ér majd véget a világ. Asztrológiai vonatkozása miatt a téma azonban, nagyobb felkészülést igényel a részemről is. Jelenleg is gyűjtöm az anyagokat...
Judit - 2010.07.12 12:12 (egy) Nyilas Köszönöm a válaszodat Gábor, de csatlakoznék Marietta hozzászólásához, miszerint én is mindig külföldön érzem magam jól (főleg Olaszországban), mint itthon. Lehet mondani, hogy nekem itthon tartósan még nem volt igazán jó.
Üdv. Jutka Lilla Imola - 2010.07.12 13:41
Lehet, hogy lovas nemzetként vonultunk be Európa köztudatába, de ez nem segít abban, hogy a lónak ne hol az egyik, hol a másik oldalán legyünk, csak éppen ne a hátán. Hol alul-, hol meg túlbecsüljük magunkat, csak éppen nem tudjuk pontosan felmérni a saját értékeinket. Talán ez is a Nyilas kentaur jellegéből következik: az emberi rész néha magát is csak az állat szintjén érzékeli, de előfordulhat, hogy a ló altest viszont teljesen embernek véli magát is. Aki asztrológiával foglalkozik, attól nem állhat messze a reinkarnáció elmélete. Ennek jegyében mondta egy bölcs (már nem emlékszem, kinél olvastam és értelemszerűen tudom csak idézni is), hogy ne nézd le azt, aki nálad alacsonyabb szinten van, mert te is voltál olyan, s ne irigyeld azt, aki fölötted van, mert te is leszel olyan. Ha siránkozás vagy esetleg álmodozás helyett mindenki tenné a saját dolgát legjobb képességei szerint a saját helyén, valószínűleg jobb lenne az országnak, a világnak, de elsősorban saját magának. marietta - 2010.07.14 07:32 pentaton Szia Gábor!
Bár tudom, nem tartozik szorosan a topikhoz, azért válaszolnál arra ,hogy a mérleg hold hoz melyik ország áll közel? Japán biztosan, mert ott remekül érezte magát a holdam :DD B.Gábor - 2010.07.14 15:18 Válasz Mariettának és egy vicc!
A választ te magad is megfogalmaztad! A Mérleg Hold különösen kedveli keleti világ harmóniáját, így Kínát és Japánt...
Más...
Átfutva a bejegyzést, eszembe jutott egy ránk jellemző tulajdonság: a sírva vigadás, s arról egy vicc...
Az erdőt is utoléri a válság...
Kihirdetik, hogy a következő hónaptól mindent és mindenkit megadóztatnak, az eltitkolt jövedelmeket pedig különös gonddal vizsgálják.
A rókát nagyon mélyen érintette a hír...
Bunda nekem, bunda az asszonynak, a gyerekeknek. Ráadásul mindegyikünknek van egy odúja is...
Az erdő szélén sopánkodó rókát, egyszer csak észreveszi a gólya.
Mi a baj róka, miért vagy ilyen szomorú? Kérdezi.
Ne is kérdezd! Minket is utolért a válság. Jövő hónaptól mindent és mindenkit megadóztatnak... feleli.
A gólya kicsit elgondolkodik, majd megszólal:
- Mi nem mindig vagyunk itthon, s különben is csak egy fészkünk van...
Mire a róka:
Ajaj! Fél év belföld...?! Fél év külföld?!
Szóval, ilyen viccek is csak Nyilas országban születnek.
|
|
|
Asztrológia blog
Miértek és Hogyanok,
az Asztrológia világából! Avagy,
- horoszkóp és tranzit elemzések,
- személyiségjegyek, - adottságok,
és még számos érdekesség:
Buzsáki Gábor tollából.

Kövess engem!
 

Tudásanyagok, tanfolyamok:
- Alapok modul
- Adottságok modul
- Életterületek modul
- Asztronumerológia

Asztrológia - személyre szabva!
- Születési horoszkóp készítés
- Asztrológiai tanácsadás

Olvastad már?
Az Asztrológia blog
korábbi bejegyzéseit, itt találod:
Archivum>>

Hol járnak most?
Bolygók helyzete az égen:
(Az adatok frissítéséhez,
nyomd meg az F5-ös gombot!)

Írásaimmal itt is találkozhatsz:


|